2019.10.29
Irodaházak Éjszakája VII. - EGIS



Az izgalmas éjszakai túra az Egis kereskedelmi központjában (Lehel u) kezdődött, ahol Pajor Mariann, az Egis vállalati kultúráért és a belső kommunikációért felelős vezetője üdvözölte a vendégeket. Ezt követően Feuertag Ottó, az Europa Design alapító-tulajdonosa és az építész, Mauricio Flores avatta be a vendégeket a kollaboratív terek kialakításának, tervezésének a részleteibe.
A főbejáratnál található közösségi munkatér nem véletlenül nyerte el 2018-ban „Az Év Közösségi Tere” díjat, hiszen nevéhez méltóan az egész cég együttműködésével, a munkavállalói igények kollektív felmérésével és képviseletével jött létre.

Az Egis felismerve az irodai terek hatását a munkatársak jó közérzetére és a munka hatékonyságának növelésére, minden irodai munkát végző munkatársuk számára elérhető, a kommunikációt, az együttműködést és a csoportos munkavégzést lehetővé tevő téregyüttest hozott létre. A recepciós, lobby, kávézó-étkező és terasz funkciókat magában foglaló terület kialakítását az Egis felkérésére az Ambiente, az építész-tervező Mauricio Flores és az Europa Design csapata végezte. Mindezt azonban az Egis munkatársainak a bevonásával, mégpedig az Europa Design által az irodai audit keretében elvégzett kérdőíves felmérés alapján. Ennek során, a szervezeti kultúraváltás jegyében az Egis dolgozóit elsősorban arról kérdezték, hogy mi segítené a kollégáikkal történő eredményes együttműködést, a hatékony csoportmunkát.

A válaszoló munkatársak nagy része a kisebb 2-6 fő befogadására alkalmas tárgyalószigeteket nevezte meg, ahol a külső zavaró tényezők mellőzésével nyugodtan bonyolíthatók le a megbeszélések. Emellett olyan könnyen átalakítható berendezésre merült fel igény, amely a feladatoknak megfelelően gyorsan átrendezhető és ötletes, változatos megoldásaival segíti a kreatív folyamatokat, az ötletelést is. Az egyéni, koncentrációt igénylő feladatok elvégzését, a laptopos munkavégzést és a nyugodt telefonálási helyszínt inkább a külső helyszínről érkező orvoslátogató munkatársak kezdeményezték.

KÖVETKEZŐ
IRODAHÁZAK ÉJSZAKÁJA



2022


KÖVESS MINKET,
HOGY IDŐBEN ÉRTESÜLJ!

HÍREK

2022.02.01
Két éjszakai helyszínünk is versenyben az Év Irodája címért!

Az Europa Design idén hat olyan iroda kialakításában is részt vett, akik jelen vannak a versenyben - ráadásul ebből kettőt a 2021-es Irodaházak Éjszakája résztvevői személyesen is bejárhattak. Publicis House – Irányi Palota

2021.10.19
Ilyen volt az Irodaházak Éjszakája VIII.

Nyolcadik alkalommal szervezte az Europa Design az Irodaházak Éjszakája című eseményt, amelyre hagyományosan a Design Hét alatt kerül sor.
Ilyen volt az Irodaházak Éjszakája VIII.

2021.10.01
Irodaházak Éjszakája – szakmai élménytúra nyolcadszor

Idén is érdemes időben jelentkezni az Irodaházak Éjszakájára, amelyet már nyolcadik alkalommal szervez meg az Europa Design.

Irodaházak Éjszakája – szakmai élménytúra nyolcadszor

2020.05.28
Vírusmentesítő robotika


Az éjszaka hőse akcióban...

Kapcsolat


IRODAHÁZAK ÉJSZAKÁJA
H-1025, Budapest, Törökvész út 71-73.
T: 274-0001

Nyitva tartás
H-P: 09.00-17.00
Elérhetőség
Email
marketing@europadesign.hu
Kövessen minket!


http://www.europadesign.hu/

Adatkezelési tájékoztató