2019.10.29
Irodaházak Éjszakája VII.- teljes film



Összes videónk


2019. október 10.-én tartottuk a hetedik Irodaházak Éjszakáját, idén is nagy várakozás előzte meg az Europa Design és az Irodakereső közös irodai élménytúráját, amely a hagyományokhoz hűen az éjszaka leple alatt került megrendezésre. A többszörös túljelentkezésen túljutott mintegy 140 résztvevő ismét olyan irodai és ingatlanpiaci helyszíneket fedezhetett fel, amelyek nagy része eddig ismeretlen volt a nagyközönség és a szakmabeliek számára.
 
Az izgalmas éjszakai túra az Egis kereskedelmi központjában (Lehel u) kezdődött, ahol Pajor Mariann, az Egis vállalati kultúráért és a belső kommunikációért felelős vezetője üdvözölte a vendégeket. Ezt követően Feuertag Ottó, az Europa Design alapító-tulajdonosa és az építész, Mauricio Flores avatta be a vendégeket a kollaboratív terek kialakításának, tervezésének a részleteibe. 
 
A második helyszín a Graphisoft park volt, ahol először a „G” épület került megtekintésre, (immár 21 éves – a közelmúltban át is esett egy komolyabb ráncfelvarráson.)
Hartmann Erik a Park koncepciójáról mesélt, az Ilyés-Fekete Zsuzsanna, Kun Tamás, Sugár Péter építésztrió pedig az általuk tervezett Fogadóépületről.

A VII. Irodaházak Éjszakájának utolsó állomásaként a 2001-ben felújított Ybl-Palotát tekinthettük meg, amelynek földszintjén az idén került kialakításra a 20 éves All You Can Move SportPass irodája. 
A helyszínre érkezve Schneider Balázs, az All You Can Move SportPass ötletadója, a cég alapító ügyvezető igazgatója üdvözölte az Irodaházak Éjszakájának látogatóit, majd Nyári Atilla építész-belsőépítész mesélt arról, hogy a hatalmas, 600 nm-es L alakú teret hogyan bontotta szét a különböző osztályokra úgy, hogy a tér megőrizze légiességét, de mégis elváljanak funkcionalitásukban.

Összes videónk
 

KÖVETKEZŐ
IRODAHÁZAK ÉJSZAKÁJA



2020



A regisztráció még nincs megnyitva.

HÍREK

2020.05.28
Vírusmentesítő robotika


Az éjszaka hőse akcióban...

2020.05.10
Az All You Can Move az Év Irodája!

És igen! egy újabb éjszakai helyszínünk nyert! Köszönjük minden éjszakázónak és támogató partnerünknek!

2019.11.04
Arthur Holm: bútorba integrált technológia

Bármennyire is életünk részévé váltak a számítógépek és más információtechnológiai eszközök, látványukat nem mindenki szereti, különösen egy szépen megtervezett belső térben, egy elegáns konferenciateremben, tárgyalóban, szállodai recepción, irodában, vagy akár az otthonunkban. Erre kínál megoldást a dán Arthur Holm bútorba integrálható monitorjaival és egyéb IT eszközeivel.


2019.10.25
Irodaházak Éjszakája hetedszer

Idén is nagy várakozás előzte meg az Europa Design és az Irodakereső közös irodai élménytúráját, a 7. Irodaházak Éjszakáját, amely a hagyományokhoz hűen az éjszaka leple alatt került megrendezésre. A többszörös túljelentkezésen túljutott mintegy 140 résztvevő ismét olyan irodai és ingatlanpiaci helyszíneket fedezhetett fel, amelyek nagy része eddig ismeretlen volt a nagyközönség és a szakmabeliek számára.


Kapcsolat


IRODAHÁZAK ÉJSZAKÁJA
H-1025, Budapest, Törökvész út 71-73.
T: 274-0001

Nyitva tartás
H-P: 09.00-17.00
Elérhetőség
Email
marketing@europadesign.hu
Kövessen minket!


http://www.europadesign.hu/

Adatkezelési tájékoztató